[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Kivéve persze magukat a dasatikat.Ők egyfajta szépséget sugároztak.Miután megszokta külsejüket és emberitől eltérő arányaikat, kifejezetten jóképűnek látta őket.Ez mit sem változtatott a tényen, hogy a falakon nem voltak festmények vagy szőttesek, és az épületek egyforma színűek voltak.Ennek egy részét Nakor annak tudta be, hogy az emberektől eltérő módon érzékelik a színeket.Látják a vörös feletti és ibolya alatti tartományokat, mint néhány élőlény az első birodalomban, és hőérzékeléssel is rendelkeznek, amely igen veszedelmes ellenféllé tette őket éjszaka is.A palota belseje volt az első olyan hely, ahol Nakor művészeti alkotásokat, vagy legalábbis ahhoz hasonló dolgokat fedezett fel.Ezek a Sötét Isten magasztalására elkövetett szörnyű gyilkosságot, kínzást, kivégzést és mészárlást ábrázoló festmények voltak.Nakor nem tudta eldönteni, hogy léteznek-e írásos beszámolók ezekről az eseményekről, de azt sejtette, hogy a palotának ez a része korokkal ezelőtt fontos eseményeknek adott otthont.A Hireát és Martuchot követő Nakor útjuk során többször is megpillantotta azt a formát, amely minden bizonnyal a Sötét Úr egyik megtestesülése volt.Árnyékba húzódó jelenlétként ábrázolták, vonások és ruhák nélkül.Tekintettel arra, hogy a festmény összes többi alakja aprólékosan ki volt dolgozva, ezt Nakor igen furcsának találta.A harcosokat stilizált részletességgel mutatták be.Fejük hosszúkásabb volt, mint valójában, hogy jobban kihangsúlyozzák az ősi fejdíszeket.Mindegyik egyedi darab volt, az idők folyamán azonban megszabadultak ezektől, és a rangokat a ruhára tűzött jelvények hirdették.A kardok is különbözőek voltak, valamint látott zászlókat és harci lobogókat is.Az áldozatokat farakáshoz hasonlóan festették meg, akiket úgy hordtak halomba, miután feláldozták őket a Sötét Úrnak.Más freskókon hosszú sorokban álló foglyok voltak, akik egy hatalmas gödör felé meneteltek, hogy az út végén belelökjék őket, újabb áldozatokat bocsátva a Sötét Úr színe elé.A céljukhoz közeledve a festmények egyre inkább harci jellegűek lettek.Témájuk általában nagy hatalmú harcosok köré összpontosult, akik a Sötét Úr szolgálatában, a Te-Karana és a Karanák vezetésével győzedelmeskedtek az idegen fajok felett.Ebben persze nem volt sok dicsőség, gondolta Nakor.Sok világot látogatott meg, mióta a sors összehozta Puggal, és Midkemia összes civilizációjáról tudott dolgokat.Számos harci társulat szokásait ismerte, olyanokét is, amelyek természetüknél fogva vérszomjasak voltak.De még sosem tapasztalt olyat, hogy valahol ennyire ünnepelnék a szenvedést és a fájdalmat, mint itt.Beigazolódott, amit Kaspar mondott róluk.Az egykori herceg az Istenek Csarnokában látta először a dasatikat Kalkin, azaz Ban-ath, a Tolvajok Istene révén.Ezek a teremtmények csodálatra méltónak találták a fájdalmat, a szenvedést pedig viccesnek.Nakor még soha életében nem látta az életnek és a halálnak ennyire visszájára fordult értelmezését.Aztán ki kellett javítania magát, ahogy közeledtek céljuk felé.Mégis volt egy általános téma.Minden élet szenvedés, ami aztán a halálhoz vezet.Az egyetlen kérdés csak az volt, hogy a szenvedők közé kerültél, vagy te okoztad a szenvedést.A Harcosok Csarnokába vezető ajtónál megpillantott egy szokatlan képet.Egy senki, gyógyítónak öltözve guggolt a festmény egyik sarkában, egy pohár vizet kínálva a szenvedő áldozatnak.Furcsa, gondolta Nakor.Csaknem elsiklott felette, így utólag mégis fontosnak találta ezt az apró részletet.Amikor megszaporázta lépteit, hogy ne maradjon le, egy másik részlet is megütötte a szemét.Egy apró írásjelet pillantott meg a senki alakja alatt.A döbbenet csaknem arra kényszerítette, hogy megálljon.Olyan szimbólum volt ez, amely semmilyen logikus magyarázat szerint sem létezhetett ebben az univerzumban, nemhogy ezen a falon.Nakor elhessegette csodálkozását, mert rájött, ha másként viselkedik, mint azt szerepe diktálná, az könnyen az életébe kerülhet.A csarnok, amelybe beléptek, hatalmas és funkcionális volt.Sehol sem láttak egyetlen díszítést sem.A vaskos szürkésfekete falakon cikáztak az energiák.A látvány már megszokottá vált Nakor számára, noha még mindig gondban lett volna, ha szavakkal kell leírnia tapasztalatait.A teremben hosszú, egymással párhuzamos padsorokat alakítottak ki, amelyeken többtucatnyian ültek, várva a hívásra.Körülöttük ott sürgölődtek kísérőik: fiatal harcosok, apák, tanítók és fegyvertársak, mind szerencsét kívánva a kiválasztottaknak.Reményüket fejezték ki, hogy dicsőséget hoznak a családokra és rendekre, amelyekhez tartoztak.Nakor nyomokban sem fedezett fel a megbánáshoz hasonló vonásokat az arcokon.Mindenkiből büszkeség sugárzott, hogy saját vérük vagy tanítványuk méltónak bizonyult a Te-Karana szolgálatára.Bek egyedül ült egy padon, a távoli fal mellett, eléggé távol ahhoz, hogy egy rövid beszélgetés szavait ne hallja meg senki.Nakor körbepillantott, és látta, hogy a kiválasztott ifjú harcosok közül több mellett is ott sürgölődik egy senki.– Magukkal vihetnek egy szolgát? – kérdezte.– Igen – felelte Hirea.– De eszedbe ne jusson, hogy.– De – szakította félbe Nakor.– Muszáj!A további vitának egy mellettük elhaladó halálpap vetett véget, akit két palotaőr kísért.– A Korbács és a Sadharin jelvényét látom rajtatok – kezdte, majd lenézett Bekre.– Te nem viselsz jelet.Melyik társasághoz tartozol?Mielőtt Bek válaszolhatott volna, Martuch ismét megelőzte.– Az én csatlósom.Beknek hívják.– Sadharin.Melyik család?A kérdés váratlanul érte őket.Korábban sosem jutott eszükbe, hogy a dasatinak álcázott emberek ilyen kérdéseknek lesznek kitéve.– Langorin – bökte ki végül Martuch.A halálpap kissé felvonta szemöldökét.– A te neved?– Martuch – felelte kissé túl mélyen meghajolva, kellő színpadiassággal.– Még itt is hallottunk rólad, Martuch Langorin.A fiad?– Nem – vágta rá Martuch.– Egy senki családjából származik.A pap egyszerre tűnt zavartnak, kíváncsinak és kétkedőnek.– Ez hogy lehetséges?Martuch úgy nézett Bekre, mintha felszólítaná, hogy jól jegyezze meg a most elhangzó történet minden részletét.Nakor tudta, hogy Bek időnként egyszerű gondolkodásúnak tűnhetett, de egyáltalán nem volt az [ Pobierz całość w formacie PDF ]